Hírek

Öt év alatt százmilliárdokat hoztak a költségvetésnek az online pénztárgépek

A feketegazdaság elleni küzdelem első komoly lépése volt az online pénztárgép használatának kötelezővé tétele 2014. szeptember 1-jétől – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár. A jelenleg 213 ezer kasszából álló rendszer iránt nem véletlen a folyamatos nemzetközi érdeklődés, hiszen három év alatt több mint 530 milliárd forint bevételt hoztak az…

Töretlen a magyar turisztikai szektor növekedése

Februárban februárban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,3, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 7 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Februárban az előző év azonos…

Óriási béremelések jöhetnek 2019-ben is

A Magyar Idők utánajárt, hogy milyen mértékű béremelések jöhetnek idén. Tavaly átlagosan 11 százalékkal nőttek a fizetések, több helyen idén is kétszámjegyű növekedés várható. A lap több munkaadói és munkavállaló képviseletet is megkérdezett, és ebből az derült ki,HOGY SOK HELYEN TÖBB MINT 10 SZÁZALÉKOS EMELÉS JÖHET. A lap azt írja,…

Erős vár a mi csapatunk

A munkatársak megtartása kulcsfontosságú az üzleti világban, hiszen a vállalatok hosszú távú sikere a kitartó és elkötelezett munkától függ. A vezetők számára kiemelten fontos a tervezhetőség, a folyamatos fejlődés – fókuszban a munkatársak motiváltságának megőrzésével. Íme, 3 tipp Chris Byerstől, az Entrepreneur.com vendégszerzőjétől, hogyan építs erős csapatot magad körül! Kelts…

Új típusú munkásszállókkal küzdenének a munkaerőhiány ellen

Egyre népszerűbb a tömeges szálláshely-szolgáltatás Magyarországon, ami az egymás hatását erősítő munkaerő- és ingatlanpiaci trendekkel magyarázható – mutat rá a Staff House Zrt. friss piaci elemzése. Hazánkban több mint 35 ezer ember hiányzik a gyártó szektorból, így a nagyvállalatok arra kényszerülnek, hogy a gyártás helyétől több száz kilométerre, illetve akár…

Hargitai János: 2018 végére megérkeznek az uniós források

A jelenlegi európai uniós finanszírozási ciklusban fejlesztési forrásként rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 2018 végére  hiánytalanul ott lesz a pályázóknál, elsősorban a gazdaság szereplőinél – jelentette ki a Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos vasárnap Siklóson. Hargitai János az EU-s fejlesztések nyílt napján hangsúlyozta: a kormány elhatározott törekvése, hogy…

Hatalmas autóalkatrész-gyár épül Magyarországon

Új autóalkatrész gyártó üzemet hoz létre Újhartyánban a svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft., a beruházással 727 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető elmondta, a REHAU-Automotive a Magyarországon jelenlévő autóipari beszállító vállalatok között az egyik legfontosabb, és a világpiacon is az egyik vezető cég,…

Az unió csökkentené a kkv-k áfáját

Az Európai Bizottság arra törekszik, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítson a tagállamoknak a hozzáadottérték-adó (áfa) mértékeinek meghatározása, és a kkv-k gyarapodását elősegítő, kedvezőbb adózási környezet kialakítása terén. A mostani javaslatok azon intézkedéssorozat utolsó lépései, amelyek révén a Bizottság átalakítja a szabályozást és egységes uniós áfa-övezetet hoz létre, hogy döntően csökkentse az…

Asztal is kell a rántottához, hogy olcsóbb legyen a reggeli a panzióban

A szállásadók számára sem volt világos, milyen áfával adhatnak ételt a vendégeknek az éttermi áfa-csökkentés után. Az sem elképzelhetetlen, hogy ugyanazért az ételért valakitől 5, mástól 18 százalékos áfát kérjenek. Több helyen is problémát okozott, hogy az éttermi vendéglátás áfa-kulcsa januártól 5 százalékra csökkent. Nem mindenki számára világos, hogy pontosan…

A versenyképesség növeléséhez szükség van a bérterhek csökkentésére

A közép- és kisvállalkozások versenyképessé tételéhez meg kell teremteni azt a környezetet, amelyben a magyar életszínvonalhoz és árakhoz viszonyítva elégedett lehet a fizetésével a munkavállaló – jelentette ki Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban. Elmondta: ígéretet kaptak arra, hogy ha a költségvetési hiány két százalék…